„A magyarlakta területek már a királyi Jugoszlávia szemében is idegen szövetként voltak kezelve. Tudjuk azt, hogy területeikre szerb „dobrovoljacokat” (önkénteseket) költöztettek a volt Jugoszlávia területéről már 1922-ben, …Voltak már ekkor is (szerb) tudósok, akik úgy gondolták,, hogy a „magyar kérdés” egyszerűen megoldható: a magyarok kitelepítésével és a szerbek betelepítésével. Ezt szolgálta az állampolgársági törvény…. Az utódállamokba terelt magyarság legnagyobb része azonban nem akart lemondani magyar állampolgárságáról...

Politikai és törvényhozási szinten komoly intézkedések történtek a Délvidék „magyartalanítása érdekében, és ezt nem is palástolták. A magyar iskolákat sokhelyütt megszüntették. Agrárreform és kolonizáció címén szerbnek több százezren lettek betelepítve, kaptak földet főleg a magyarlakta településeken, de még ezt megelőzően volt egy szörnyű esemény: a Jugoszláviát „építő” (szabadcsapatoknak nevezhető) egységek tettei felett szemet hunyt a politikai vezetés. Megengedte az „idegen elemek”(értsd magyarok) iránti bosszút, a népirtást, amelynek ártatlan magyarok tízezrei estek áldozatául….

A második világháború utolsó hónapjaiban, attól a naptól kezdődően, hogy Tito partizán csapatai a Vörös Hadsereg támogatásával kezdték az újra formálódó délszláv állam ellenőrzése alá vonni a Délvidék területeit, súlyos atrocitások érték az ott élő magyarokat: felelőtlen kollektív megkülönböztetéssel kezdődtek, majd nyomban tömegvérengzéssel folytatódtak. A tömeges kivégzések több hónapon át tartottak…A vérengzés áldozatainak számát mindmáig csak becsülni tudjuk, de több tízezerre tehető….

Az 1944-45-ös magyarellenes pogrom csak az egyik legszörnyűbb változata volt annak a le nem írt, de sokszor nyilvánosan is kommunikált tervnek, hogy a magyarokat kitelepítik, vagy bármi más módon is megszüntetik a magyaroknak évezredesnél is régebbi ittlétük, kultúrájuk nyomait…

A milosevici nemzeti-szocialista rezsim ismét nyíltan folytatta azt, amit a korábbi jugoszláv rendszerek burkoltan: tovább „magyartalanította” a Délvidéket.”

A mai Szerbiában és annak Vajdaság tartományában nem járhatunk úgy, hogy akaratlanul is ne éreznénk ennek a nehéz történelmi múltnak árnyait. Sokfelé eljutottunk. Utitársunk, vezetőnk, dr. Pastyik László tanár, ujságíró jóvoltából árnyalt képet kaptunk a meglátogatott helyekről.

A 2003 októberben a Vajdaságban tartott nemzetközi tudományos tanácskozás zárónyilatkozatában szerepel: „A vajdasági magyar pártok feladata, hogy az autonómia-kérdést átléphetetlen küszöbként odategyék a szerb kormány elé”. Csak ennek az ismeretében érthető meg a mai vajdasági magyar politikai élet ellentmondásossága.

Szerbiában 2008 elején volt a köztársasági elnök-választás. A kemény küzdelemben végülis a korábbi kormányfő, az EU csatlakozást programjára tűző demokrata-párti Tadic lett az elnök (50,5 %-al). A győzelemben jelentős szerepe volt a vajdasági magyarok támogatásának, mivel messze az átlagnál magasabb arányban győzött a demokraták jelöltje Vajdaság északi, magyarlakta részein. A magyar eredmény mögött a három vajdasági magyar pártot összefogó Magyar Koalíció létrejötte áll.

2008 májusában – épp a vajdasági túránk idején – zajlott a három szintű (köztársasági, tartományi és önkormányzati) fontos szavazás. Ezúttal azonban a magyar összefogás ellenére elmaradt a várt nagyarányú siker. Ennek okait a temerini Ágoston András fogalmazta meg: „A vajdasági magyarok tapasztalatból tudják: a szerb hatalom (mindegy, hogy milyen színű a kormány) csak akkor tűri meg a magyarokat, s engedi őket kormányzati felelősséget vállalni, ha a magyar párt elfogadja a bizalmi minimumot, hogy lemond az autonómiáért folytatott küzdelméről….Az alapvető gond az, hogy a Magyar Koalició nem tudta elhitetni a vajdasági magyar szavazókkal, hogy munkahelyeket tud neki teremteni,, vagy meg tudja védeni a zentai magyar kórházat és ezzel egyidejűleg képes eredményesen küzdeni a három párt közös autonómia koncepciójáért is.”

A Vajdaságba látogatni nem egyszerű turista utat jelent. Saját történelmünkkel szembesülünk, megismerjük a „határon kívüli” magyarság gondolkodását, tartását és mai helyzetét. Csak az értheti meg a kisebbségi lét és a szétszakított nemzet kérdéskörét, aki személyes élményeket szerzett a helyszínen, mint mi most a Vajdaságban. Nekem is rányitotta a szemem a szomszédos országban zajló eseményekre.

Ennek hatására készítettem el egy weblapot, amelyen a Vajdaságban tett látogatásunk képei mellett a legfontosabb – eddig ott is, nálunk is elhallgatott - történelmi tényeket és a zajló politikai küzdelmek magyarázatát is közreadom. Akit további részletek érdekelnek, látogasson el a weblapra.

Utunk a szakmai kapcsolatok jelentőségét is érzékeltette mindannyiunk számára. Az OSZK és a Vajdasági partnere az Újvidéki Matica Könyvtár között már több területen is van már évtizedes együttműködés. Nagy Zoltán (OSZK) és Heltai János (Miskolci Egyetem) heteken keresztül kutatott és gyűjtött régi egyházi kiadású nyomtatványokat az újlaki ferences kolostorban, amelyek így bekerülhettek az RMK (Régi Magyar Könyvtár) pótköteteibe, amely az RMNY (Régi Magyarországi Nyomtatványok) néven ismert. A személyes kapcsolatok ma is élnek, Magyarországról is vittünk könyveket a meglátogatott könyvtáraknak. Az ajtók megnyíltak előttünk, a beszélgetések messze túlmutattak a formális kapcsolaton.

A könyvtárak nincsenek könnyű helyzetben egyik országban sem. Ezek a kapcsolatok azonban a mindennapi helytállásban segítenek bennünket, segítik a határon túliakat. Segítenek, hogy megőrízzük hitünket a hivatásunkban.

Tolnai György       2008.07.15