Ujvidéken találkoztunk Dr. Matuska Márton ismert publicistával,
a délvidéki magyar mult kutatójával,
aki bemutatta nekünk 2004-ben megjelent új könyvét:

Rémuralom a Délvidéken

A könyv bemutatója Újvidéken volt:

Csorba Béla író, Matuska Márton publicista és dr. Ribár Béla akadémikus szerkesztésében most jelent meg az 1944 végén, 1945 elején, a Délvi­déken lezajlott magyarellenes atrocitásokra vonatkozó legújabb kötet Rémuralom a Délvidéken címen. Annak a nemzetközi tudományos tanácskozásnak az anyagát tartalmazza, amely tavaly október 24-én és 25-én zajlott le Meddig jutottunk a feltárással címen, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság szervezésében.

A gyászos események hatvanadik évfordulójára fogunk emlékezni az idén, s a könyv­bemutató az első rendezvény, amelyet ennek jegyében tartottunk. Egyben az idén immár ti­zenötödik esztendeje, hogy a történelmi VMDK, a délvidéki magyarság első, szabadon alakí­tott politikai szervezete nyilvánosan felvetette ezt a kérdést és követelte a tudományos érté­kelését.

A vérengzésben elveszejtettek számáról még ma is csak megközelítő adataink vannak, mindenképpen több tízezerre tehető. Viszonylag a papi áldozat volt a legtöbb, mintegy har­minc. Katolikus és református. A kivégzett papok között volt Gachal János, a bánsági refor­mátusok püspöke és Körösztös Krizosztóm, az újvidéki ferences rendház főnöke. Többek között ez a körülmény szolgáltatott okot arra, hogy Sztrikovits János bácsi főesperes, a temp­lom plébánosa vállalta a házigazda szerepét a könyvbemutatón, amelyen a Kapisztrán gyer­mekkórus énekelt Beszédes Margit vezetésével.

Matuska Márton további könyvei
Matuska:Hazánk, a mostoha c. könyve  
Matuska: A megtorlás napjai. Ahogy az emlékezet megőrizte

Hallgasd meg Matuska Mártont
Tömegsírban a 44-es áldozatok                   
Félnek ma is beszélni róla
Nem mert lépni a magyar kormány se          
Csak 2004-ben történik valami

Az áldozatok rehabilitálásának kérdése

1993-ban állított emlékmű az áldozatok nevével a szabadkai tömegsírnál (Zentai úti temető)Az 1945-ös délvidéki népirtásról a magyar állam sem a szocializmus idején, sem azóta hivatalosan nem nyilatkozott, és a nemzetközi nyilvánosság előtt soha nem tette szóvá a kérdést. Az eseményekkel kapcsolatos kutatások, valamint a tanulmányok publikálása a 1990-es években kezdődött meg Magyarországon.

Az alaptalan vádak alól sem az áldozatokat, sem hozzátartozóikat azóta sem mentesítették, anyagilag nem kártalanították, és nem is rehabilitálták őket. A Tito által vezetett jugoszláviai rezsim a népirtást elhallgatta, és csak a magyar hatósági szervek által elkövetett 1942-es vérengzéseket hangoztatta egyoldalúan, ami a Délvidéken élő magyar közösségnek a legutóbbi időkig súlyos károkat okozott.

A 90-es években a Milošević-féle diktatúra tovább akadályozta a kutatókat a tények feltárásában. A délvidéki magyarság első politikai szervezete, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megalakulásától kezdve követelte a kutatások megindítását és a kollektív büntetési elv alapján kimondott vétkesség hatálytalanítását. A Milošević-rendszer bukása óta az új vajdasági parlament foglalkozni kezdett a kérdéssel. A vajdasági magyar pártok megkezdték egy központi adattár létrehozását, amelynek feladatai közé tartozik az emlékhelyek nyilvántartása, valamint a kutatási eredmények közzététele nyomtatott formában és az Interneten.